„Ezzel az imával megmentitek a világot. Mindent megadok erre az imára, ami az üdvösségetekre válik. Lelketek szomját eloltom, Önmagamat adom nektek táplálékul, és társatokká szegődök földi zarándokutatokon. Megvilágítom utatokat és elméteket ebben a sötét siralomvölgyben, amely Isten nélkül tele van rémekkel, veszélyekkel és a kárhozatra visz. Csak Velem, Megváltótokkal vagytok mindig biztonságban. Mondjatok ellene mindig minden bűnnek, minden kísértésnek, tegyétek a jót, ragadjatok meg minden lehetőséget, hogy jócselekedetekkel gazdagodjatok, amíg az érdemszerzés rövid ideje tart. Az élet rövid. Itt és most kell bő termést hoznotok, mert ezeket a kincseket tudjátok csak az örök életre vinni. Az örök hazában olyan mértékben azonosultok Velem, amilyen fokon gyakoroltátok a hősies szeretet, akár a lelki-testi vértanúság bizonyítását, és amennyi szeretet adtatok önzetlenül és tisztán hittestvéreiteknek, mert a ti családotok elsősorban ők, akikkel Én ajándékoztalak meg titeket, hogy egy közösséget alkossatok Énbennem és Énvelem. Együtt és egy szívvel imádjatok Engem, mert ti egyek vagytok Általam a szent Eucharisztia vételében, és ezért ti egy családot alkottok.
Kicsinyeim! Ti azért is vagytok egymásnak testvérei, mert az Én Vérem tündököl rajtatok. Az Én megváltói Vérem szabadított ki titeket a megkötözöttségből, bűneitek láncából. Az Én Vérem tündököl homlokotokon, Atyám Engem lát rajtatok, és ezért fogad el titeket gyermekeinek! Minden Általam és Értem történik veletek. Atyám minden jót Értem ajándékoz nektek. Az Én közbenjárásom Őnála értetek a ti legnagyobb kincsetek. Ezért, gyermekeim, tartsátok nagy becsben a Szentmisét, amikor a szívetekbe térek, lángoló, izzó szeretettel készítsétek a lelketeket a bűnbánatban, és ha szükséges, a Szentgyónásban. Mert a legnagyobb Kincset, Magát az Istent fogadjátok be lelketek hajlékába.
Gyermekeim, imádkozzatok szent papokért, mert egy szent pap egy egész várost szentté tud tenni. Egyházamnak és a világnak szent papokra van a legnagyobb szüksége. Egy papnak a legfontosabb az érte mondott ima. Ezt nem pótolja semmi, és ha kell, az áldozat, az önmegtagadás és a szenvedések felajánlása az Én kínszenvedéseim örök érdemeivel egyesítve.
Gyermekeim, újra mondom, imádkozzatok papjaimért, mert ellenfelem százszor jobban kísérti őket, mint egy civilt. Még mielőtt rossz cselekedeteik miatt szidnátok őket, gondoljatok erre, hogy ellenfelem számára ők a nagy halak, akiket le akar rántani, mert tudja, hogy mint a vezér a csatában, ha elesik, egy egész hadsereget ránt magával. Ezért azt mondom nektek, ha látjátok a hibáikat, a bűneiket, imádkozzatok értük! Minden ima, amit papjaimért mondotok az Én sajgó, vérző Sebeim bekötözése, az Én véres Könnyeim letörlése. Papjaimban bízom meg a legjobban, amikor kiszolgáltatom Magam nekik a tanításban, a Szentmisében, az Átváltoztatásban, és az áldoztatásban. Ezért ők állnak Hozzám a legközelebb, mert annyira megbíztam bennük, amikor erre a szent hivatásra meghívtam őket. Bár előre láttam és tudtam, hogy melyik lesz szent és melyik fog elárulni, de szükségem van az aratókra, ezért kellenek a munkások, akik learatják a termést, akik begyűjtik csűrjeikbe a búzát, és akik kiirtják a pelyvát a bűnbánat szentségében, hogy megmentsék a lelkeket az örök kárhozattól. Papjaim adnak számot a legtöbbről, mert ők kapták a legtöbb talentumot. Ti, akik közel álltok hozzájuk és munkatársaik vagytok, emeljétek föl őket az életszentségre úgy, hogy megadjátok a nekik kijáró tiszteletet, és csak szent dolgokról beszélgettek velük. Ezzel hozzásegítitek őket, hogy szentté váljanak. Minden hívem, aki ezt teszi, nagy jutalomban részesül országomban, mert ez a lélekmentés leghatékonyabb eszköze, ha egy szent papot imádkozik ki valaki az Egyház és a hívek részére.
Fogadjátok Szívből jövő megerősítő, szeretetteljes áldásomat az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Szentírási megerősítések: 1Kor 7, 29: „Az idő rövid.” 1Kor 2, 13: „a Lélek tanít…”
Mk 8, 6: (Jézus) megparancsolta…”