Category: 2019 augusztusi üzenetek

2019. augusztus 22. Az Úr Jézus…

„Drága Gyermekeim! Ma Szűz Mária Királynő ünnepe van. Ő, az Én legszentebb Anyám, Aki a Mennyek Királynéja. Ő benne él a Szentháromságban, mert még mielőtt megfogant, Atyám elhatározta örök sorsát.

Isten előtt olyan az életetek, mint egy nyitott könyv, elejétől a végéig tele van írva. De ez nem jelenti azt, hogy Isten bárkit is eleve elrendelt volna bármire. Nem.  Ez csak Atyám örök tervét jelenti, mert Neki minden megfogant élettel célja van. Ő adja a talentumokat, az élethelyzeteket. Ő indít minden embert mindarra, amit öröktől fogva elhatározott felőle. De ebbe ti bele tudtok szólni. Szabad akaratotokkal döntitek el, hogy engedelmeskedtek–e Isten jóra való hívásainak, vagy a gonoszságot választjátok. Ezzel elvágjátok magatokat az Istennel való egységtől, és átadjátok magatokat a sátánnak.  

Amíg a földön éltek, még vissza tudtok térni a Szentháromsághoz a bűnbánat és a szentgyónás által. Én szüntelen készenlétet kértem tőletek. Azért, mert csak így tudjátok kamatoztatni Tőlem kapott talentumaitokat, és csak ebben az esetben tudtok bő termést hozni.

Gyermekeim! Most egy különleges égi kegyelem előtt álltok. Atyám különös módon ki fogja árasztani minden egyes emberre a Szentlelket. Függetlenül attól, hogy hívő-e az illető, vagy nem. A Szentlélek mindenkinek meg fogja mutatni lelke állapotát, és azt a helyet, ami cselekedeteivel kiérdemelt. Akik távol járnak az általam kijelölt úttól, nagyon fognak szenvedni. Látni fogják a poklot, vagy a tisztítótüzet, ahová menniük kellene, ha abban a pillanatban meghalnának. Nagyon boldogok lesznek azok, akik szüntelen készenlétben várják a Velem való nagy találkozást.  Ők meglátják a Mennyet, ahová hivatalosak, amikor haza hívom őket. Ők azok, akik átadták az életüket Nekem, és mindig készen állnak rá, hogy megtegyék akaratomat. Sajnos csak kevés ilyen ember él a földön. A legtöbben súlyos, halálos bűnben vergődnek. Gyakorlatilag már itt a földön a pokolban, a lelki halálban leledzenek. Azért fogalmazok így, mert ez nem nevezhető életnek.

Gyermekeim! Most még előttetek áll a lehetőség: tartsatok bűnbánatot! Gyónjátok meg és tegyétek jóvá bűneiteket! Akkor ti is megláthatjátok a Mennyet, amit nektek is megadok, mint a bűnbánó latornak, akit jobbom felől feszítettek keresztre. Azért figyelmeztetlek benneteket, mert nem akarom, hogy csak egy is elvesszen közületek. Én mindenkiért meghaltam. Azt akarom, hogy mindnyájan üdvözüljetek. De ti döntitek el, hogy a jót vagy a rosszat választjátok. Aggódom értetek. Minden kegyelmet megadok, hogy megtérjetek. De erőszakkal senkit sem kényszerítek. Ma még hívlak, de ha bűnben talál a halál, akkor ezt kell mondanom nektek: távozzatok ti átkozottak. Ott lesz sírás és fogcsikorgatás örökre.

Megáldalak mindnyájatokat Szívem végtelen, megváltói örök szeretetemmel, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Szentírási megerősítés: Máté 22, 31: „Isten mondta”