Category: 2016 májusi üzenetek

2016. május 29. Szentségimádáson az Úr Jézus…

Drága gyermekeim! Úr napja van. Az Én drága Szent Testem és Vérem ünnepe. Adjatok hálát ezért az ünnepért, és azért, hogy köztetek maradtam a legméltóságosabb Oltáriszentségben. Nem tudjátok felfogni, mekkora kegyelem a Szentáldozás, ha tiszta lélekkel fogadtok Engem a szívetekbe. Nyissátok meg szíveteket, adjátok át az életeteket Nekem teljesen, és akkor kegyelmeim özönét árasztom belétek. Elválaszthatatlanul eggyé váltok Velem, Megváltó Istenetekkel. Olyan ez, mint amikor a vízcsepp elmerül az óceánban.

Kicsinyeim! Éljetek úgy, hogy Szent Pállal együtt el tudjátok mondani: „Élek, de már nem én, hanem Krisztus él énbennem.” (Gal 2, 20)

Gyermekeim! Hagyjátok magatokat átalakítani Nekem! Én elveszem bűneiteket, bűnös szokásaitokat, és fokról fokra szentekké formállak benneteket. Ne ragaszkodjatok itt a földön semmihez és senkihez, egyedül törvényeim megtartásához! Ha megélitek a szeretetet, és sok jót cselekedtek, ezek lesznek kincseitek a mennyben. Minden más itt marad. Imádjátok és szeressétek Istent mindenekfölött, a felebarátot pedig úgy, ahogy Én erre nektek példát adtam.

Gyermekeim! Amikor majd beléptek a mennybe, annak fogtok a legjobban örülni, hogy tettekre váltottátok üzeneteimet, ami a Szentírással megegyezik.

Kicsinyeim! Ne vesztegessétek az időt! Éljetek szüntelen készenlétben! Magatokról megfeledkezve éljetek másokért! Töltekezzetek Belőlem! Járuljatok gyakran a Szentségekhez, és szüntelen imádkozzatok! Minden jó cselekedet ima. Ha Rólam beszéltek, és másokat tanítotok, az is ima. Én beszélek, Én cselekszem általatok. Az élet a földön rövid. Minden percről számot fogtok adni ítélőszékem előtt. Az időt arra kaptátok, hogy megszentelődjetek, és másokat is Hozzám vezessetek. Az állapotbeli kötelesség teljesítése a legnagyobb Előttem. Gyermekeiteket neveljétek bölcs szeretetben! Adjátok tovább nekik a Belém vetett hitet! Tanítsátok őket a Szent Evangélium szellemében! Ezzel a legnagyobb kincset adjátok át nekik, amely örökké az övéké marad. Ne gyűjtögessetek! Hagyjatok elég időt az imára, a Velem való szeretetteljes társalgásra! Teremtsetek magatokban csendet, hogy meghalljátok szavam, hogy vezesselek benneteket, és megadjam nektek a tisztánlátás kegyelmét! Ha így tesztek, elkerülitek a sátán csapdáit, és a földről egyenesen a mennybe jöttök.

Kicsinyeim! Egy csodálatos ország vár rátok a mennyben, amelyet Atyám azoknak készített, akik szeretik Őt. Szeressétek Istent mindenekfölött, felebarátaitokat pedig úgy, mint magatokat! Vállaljátok Istenért az önmegtagadást, és az áldozatokat! Isten ügye, a lelkek megmentése legyen mindig a legfontosabb számotokra! Csak utána jöjjön minden más!

Gyermekeim! Az idő rövid. Beteljesülnek a próféciák. Éljetek szüntelen készenlétben, akkor nincs mitől félnetek. Erre áldalak meg benneteket, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”