2017 februári üzenetek kategória archívuma:

2017. február 28. Itthon az Úr Jézus…

„Drága gyermekeim! Eljött az óra, amikor Engem, a Vőlegényt, elvesznek a menyasszonytól, az Egyháztól. Már minden elő van készítve. A liturgiában nem lesz többé átváltoztatás. Híveimnek a puszta kenyeret és a bort fogják kiszolgáltatni.

Drága gyermekeim! Ezzel megkezdődik a ti üldözésetek. Most különösen helyt kell állnotok, és ki kell tartanotok Mellettem. Ne féljetek! Csak annyi történhet, amennyit Én megengedek. Ne sírjatok! Jóllehet, gyásznap lesz ez az esemény, de Én nem hagylak el titeket. A szívetekben lakom és maradok, egyik Szentáldozástól a másikig, és mindörökké.

Drága kicsinyeim, Véremen megváltott gyermekeim! Ti ezek után is csak egyre vigyázzatok: arra, hogy hűségesen kitartsatok Mellettem, és ha kell, valljatok meg Engem ez előtt a bűnös nemzedék előtt.

Hamarosan föllép az antikrisztus. Ez lesz hitetek legnagyobb próbája. Imádkozzatok, főleg a keresztényekért, hogy ne dőljenek be hamis csodáinak. Most majd külön válnak azok a keresztények, akik fontosnak tartották, hogy megismerjék a Szentírást, és általa fölismerjék a jeleket, amelyek beteljesülnek. De akik nem olvasták a Szentírást, mert nem tartották fontosnak, azokat könnyen meg lehet majd téveszteni. Várjátok dicsőséges visszajövetelemet, amely pontosan úgy fog megvalósulni, ahogy a Szentírásban előre megmondtam nektek. Feltámadott, dicsőséges Testemben jövök vissza úgy, mint a cikázó villám. Minden szem meg fog látni Engem, és akkor világossá válik, hogy Én ki vagyok: az Istenember, Aki értetek megtestesültem ebbe a világba, hogy megváltsalak benneteket. A Megváltó, a Bíró, Aki megítélem az embereket cselekedeteik szerint. Akkor, akik elköteleződtek az antikrisztusnak, nagy jajgatásban fognak kitörni, mert nem lesz visszaút számukra. A sátán ugyanis fogva tartja őket, és megátalkodottságuk miatt képtelenek lesznek a megtérésre. Ellenfelem elhiteti a naiv, tájékozatlan emberekkel, hogy ő fog győzni. De amikor ezek szembesülnek dicsőséges visszajövetelemkor az Isten diadalával, akkor minden reményük szertefoszlik, és kétségbeesésükben átkozni fogják a sátánt is és mindenkit.

Kicsi gyermekeim!  Jól fontoljátok meg, hogy kit választotok! Az örök és egyedüli győztes Én, az Isten vagyok, ellenfelem pedig csak annyit tehet, amennyit Én megengedek, a lelkek javára, mert minden rosszból jót hozok ki. Legyetek szüntelen készenlétben, figyeljétek a jeleket, amelyek már itt vannak! Tartsátok meg tanításomat! Én veletek vagyok minden nap a világ végéig, és segítségemet soha nem vonom meg tőletek. Fogadjátok megerősítő áldásomat, melyet Szívem túláradó szeretetével adok rátok az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

Szentírási megerősítések: Zsid 4, 12-13: „Az Isten szava ugyanis eleven, átható és minden kétélű kardnál élesebb, behatol a lélek és szellem, az íz és a velő gyökeréig, megítéli a szív gondolatait és érzéseit. Semmilyen teremtett dolog nem marad előtte rejtve; minden föl van fedve és nyitva van az előtt, akinek számadással tartozunk.” Mk 3, 29: „… aki a Szentlelket káromolja, nem nyer bocsánatot mindörökké, bűne örökre megmarad.”

Régebbi bejegyzések «