2018. január 10. Itthon az Úr Jézus…

Drága gyermekeim! A szívetekben élek, vigyázok rátok és végtelenül szeretlek titeket. Szívem szeretete kiárad rajtatok keresztül minden teremtményre, akikkel csak találkoztok, mert nem ti szerettek, hanem Én szeretek általatok. Aki tiszta szívvel fogad Engem a lelkébe, teljesen eggyé válik Velem, megsemmisül Bennem, mint parányi vízcsepp a hatalmas Szeretetóceánban. Amikor pedig eljut a felismerésre, örömittasan kiáltja, amit apostolom leírt: „Élek pedig többé már nem én, hanem a Krisztus él bennem.” Igen, gyermekeim: mindnyájatoknak el kell jutni erre a felismerésre. Azáltal, hogy megtisztultatok a bűntől, feloldozást nyertetek és tiszta lelketekbe fogadtok Engem, az élő Istenembert, Megváltótokat, hogy teljesen átalakuljatok Belém. Megvalósuljon ez a csodálatos csere, amikor nem ti éltek már, hanem Én élek bennetek. Én, Aki betöltöm lelketek-szívetek minden zugát, minden gondolatotokat, egész értelmeteket. Átengeditek Nekem lelketeket-testeteket, hogy Én cselekedjek általatok és Én működjek bennetek. Itt kezdődik el Velem egyesült életetek. Amikor átadjátok életeteket Nekem, akkor léptek be igazán Megváltásom hatalmas művébe, mert a ti döntésetek nélkül nem tudlak titeket üdvözíteni. De mihelyst meghoztátok ezt az örvendetes döntést Mellettem, felszabadultok a bűn rabsága alól, kiteljesedtek Bennem, és isteni életetek lesz Énbennem, ami azt jelenti, hogy már élitek ezen a Földön örök, boldog életeteket. Ezt úgy kell értenetek, hogy ha ebben az állapotban érne benneteket a testi halál, a lelketek mihelyst kirepül porsátor testetekből, egy örökkévalóságon át folytatja Bennem megkezdett örök életét. 

Gyermekeim! Ez egy csodálatos csere, ami csak a Szentlélek által valósul meg a ti nyitottságotok, odaadottságotok által, amikor befogadtok Engem, a köztetek maradt kenyér és bor színében elrejtező, valóságos Istent és valóságos Embert. A Szent Színek alatt feltámadott Személyemet közlöm veletek és adom nektek. 

Drága kicsinyeim! Azt akarom, hogy Bennem éljetek már ezen a Földön, és amit itt megkezdetek, az örökkön-örökké folytatódjon. Azt kívánom, hogy állandó, személyes kapcsolatban legyetek Velem. Sokkal közelebbi kapcsolatban, mint gyermek az anyjával, hitves a hitvestársával, szülő a gyermekével. Mert, kicsinyeim, ezen a Földön egyedül Én vagyok és maradok a tietek örökké. A legszorosabb kapcsolat a Teremtő és a teremtmény között van, mert Isten az Ő végtelen szeretetéből alkotta meg az embert. Az Ő csodálatos, mindeneket felülmúló, tiszta, önzetlen szeretetéből fogan minden gyermek, akibe már fogantatása pillanatában Isten a saját Lelkét leheli bele. Akkor alkotja meg őt, az anyaméh rejtekében, ami magában foglalja a születendő személy jellemvonásait, képességeit, természetét, egész életét, amelyet csak az élete végén fog meglátni az adott személy és a környezete. Olyan csodálatos ez, mint amikor a magból kifejlődik a virág: előbb a szár, a levél, aztán a szirmok, és csodálatos illatában pompázik. Minden ember csak akkor nyerheti el a tökéletességet, ha teljességgel azonosul teremtő Istenével, átengedi magát, egész életét Neki, hogy a Teremtő formálja, és teljességgel Magába alakítsa. Szent Pál leírta: „a mi Istenünk emésztő tűz”. Isten végtelen szeretete emésztő tűz, amely magába alakít mindent, mintegy magába olvasztja a teremtményt. Megengedi az embernek, hogy megtapasztalja a bűnt, a rosszat, a szenvedést, és amikor Hozzá kiált, kivezeti őt a pusztába, a lelkére beszél, mint szerelmes Jegyes, meghívja, megtisztítja, boldoggá teszi és a Szívébe zárja. A Szentáldozás révén beemeli Isteni Jelenlétébe. 

Gyermekeim! Ez olyan, mint egy elválaszthatatlan örök egység, amit csak a vízcsepp és az óceán egyesülése szemléltet a legtökéletesebben. 

Drága kicsinyeim, Véremen megváltott gyermekeim! Arra szomjazom, hogy minden ember átalakuljon Belém! Féltékenyen szerető Isten vagyok. Nem engedlek át titeket másnak, mert az a más a sátán, ami örökre meg akar fosztani titeket Tőlem, a végtelen Szeretettől és Boldogságtól. Ezért vittem fel bűneiteket a keresztfára, ezért fizettem értetek rettenetes váltságdíjat, mert olyan lángolóan és forrón szerettelek benneteket akkor is és most is, hogy kimondtam: „azt akarom, hogy minden ember üdvözüljön.” 

Gyermekeim! Jöjjetek Hozzám! Merítsetek ebből a végtelen kegyelemkiáradásból, az Én Megváltásom örök gyümölcseiből, amelyet szentségeim által ajándékozok nektek! Jöjjetek Hozzám a gyóntatószékbe, teremjétek a bűnbánat gyümölcsét, és Én megszabadítalak titeket bűneitek terhétől. Feloldozlak titeket a sátán rabságából, és elvezetlek örök dicsőségembe. Jöjjetek Hozzám, az örök élet Forrásához, vegyétek magatokhoz az erősek Kenyerét és Borát, erősödjetek meg lelketekben, mert ez az erő elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy ellene mondjatok a kísértéseknek, és lábatokkal tapossatok a kígyó fején. Ez az Erő Én Magam vagyok, Aki által szüzek, szentek, harcosok és vértanúk teremnek. 

Kicsinyeim! Ezt jelentik a szentségek, ez az Én örök és végleges meghívásom minden lélek felé és csak akkor leszek boldog, ha beteljesítitek vágyamat, ha igent mondotok meghívásomra és megteszitek mindazt, amit ebben az üzenetben mondtam nektek. Mindazok, akik befogadnak Engem, és akaratomat tettekre váltják, kincset jelentenek az Én szememben, de a világ emberei előtt is, mert felfedezik bennük a jóságot, a szeretetet, a békét, és azt az isteni gazdagságot, amit a világ nem adhat. 

Megáldalak titeket végtelen, forró, lángoló szeretetemmel, Szívem minden csodálatos gyönyörűségével, melyeket ezen áldás által közölni akarok veletek, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

 

Szentírási megerősítés: Mk 8, 32: „Jézus egészen nyíltan megmondta”