„Drága szeretett gyermekeim! Feltámadtam mindnyájatok nagy örömére. Szent Édesanyám volt az első, aki megpillanthatott. Sírt és nevetett örömében, hogy újra életben látott. Testem jobban fénylett, mint a Nap. Kimondhatatlanul örültünk egymásnak. Aztán jöttek a tanítványok. Elképzelni sem tudták, mit jelent feltámadni. Alig hittek a szemüknek, amikor megláttak. Azért ettem velük, hogy elhiggyék, hogy valóban élek, és van Testem.
Drága gyermekeim! Örüljetek és ujjongjatok, mert ti is fel fogtok támadni. A lelketek örökké él, és a testetek is fel fog támadni az utolsó napon. De ennek egy feltétele van. Az, hogy szeressétek az Istent. Atyámat, Engem és a Szentlelket. Mibennünk, a teljes Szentháromságban pedig egymást. Úgy, ahogy Én szerettelek titeket.
Gyermekeim! A szeretet mindig áldozatokat és lemondásokat kíván. A szeretet mindig a másik emberre irányul. Arra, hogy segítségére legyetek, és mindazt adjátok meg neki, amire szüksége van. Ne sajnáljátok az időt egymásra! Gondoljatok arra, hogy amit e kicsinyek közül eggyel tesztek, azt Velem teszitek. Az utolsó ítéleten annak fogtok örülni, ha jót tettetek felebarátaitokkal.
Gyermekeim! Az életetek ezen a Földön rövid. Gyűjtsetek magatoknak kincseket, amiket magatokkal hozhattok az Örök Hazába. Ezek a kincsek a szeretetből fakadó jócselekedetek.
Kicsinyeim! Ne gyűlöljétek egymást! A bűntől iszonyodjatok, de szánjátok a bűnöst, és imádkozzatok érte! Legyetek irgalmasok, hogy nektek is irgalmazzak. Mindenki azt kapja vissza odaát, amit a másiknak adott. Erre gondoljatok, mielőtt bosszút forralnátok ellenségeitek ellen. Törekedjetek a békére! Akkor a békesség Istene megjutalmaz benneteket az örök békével, és öröklitek a Mennyet. Erre áldalak meg benneteket Szívem végtelen, örök szeretetével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Szentírási megerősítés: Máté 26, 13: „(Jézus) mondja”