„Drága gyermekeim! Az idő közel. Elvesznek Engem tőletek, Aki a legméltóságosabb Oltáriszentségben most még köztetek vagyok. Utálatosságokkal fognak Engem az ál ökumenizmus jegyében felcserélni. De mindennek be kell teljesülni. Most válnak valóra Dániel próféta szavai: „Attól az időtől kezdve, amint megszűnik a mindennapi áldozat, és felállítják a vészt hozó undokságot, ezerkétszázkilencven nap (=3,53 év) lesz.” (Dániel 12, 11.) Ellenfelem most rúgja az utolsókat. Azt hiszi, hogy győzni fog, pedig most fogom megláncolni ezer évre.
Gyermekeim! A sátán most azon van, hogy minél több lelket rántson magával a pokolba. Rajtatok múlik örök sorsotok. Soha ne imádjátok őt, sem a bálványisteneket, akiket elétek fog állítani. Tartsatok ki Mellettem mindhalálig, akkor tehetetlen lesz veletek, és lelketeket megmentitek az örök boldogságra.
Gyermekeim! Tudjátok meg, hogy ezt a bűnös világot a Szentmise, az Én vértelen keresztáldozatom, és az igaz, tiszta engesztelő lelkek tartják fenn. Ha eltörlik a Legszentebb Áldozatot, az Eucharisztiát, vagyis Engem, akkor Atyám olyan büntetést zúdít a földre, amilyen még nem volt, és nem is lesz soha. Az emberiség kétharmada kipusztul. Hatalmas természeti csapások és világméretű háború fogja sújtani a földet. A sátán emberei, akik azt hiszik, hogy majd uralkodhatnak a megmaradt embereken, nagyot tévednek. Tüzet bocsátok le rájuk, és egy pillanat alatt megemészti őket. A lelküket, amely halhatatlan, pedig az örök tűz fogja égetni a pokol legalján.
Gyermekeim! Legyetek hűségesek Hozzám mindhalálig! Soha ne kövessetek el bűnt! Akkor Én, Aki Mindenható vagyok, és látom lelketek tisztaságát, Magammal viszlek benneteket Atyám házába, abba az örök boldogságba, amely azoknak készült, akik Istent szeretik.
Gyermekeim, készüljetek! Soha nem látott eseményeknek lesztek tanúi. Tartsatok ki Mellettem mindhalálig! Akkor Én a fejetekre teszem az örök élet koronáját. Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”