2019. november 14. Az Úr Jézus…

„Nyisd ki a Szentírást! Máté 17, 12: „Illés már eljött, de nem ismerték fel, úgy bántak vele, ahogy akartak. Így szenved majd tőlük az Emberfia is.”

„Drága gyermekeim! Ezt mondtam: Énértem gyűlölni és üldözni fognak titeket, mint ahogy Keresztelő Szent Jánost lefejezték és vértanú lett, mert nem másította meg az Én igémet, és ezzel nem fogadta el a világ bűnös értékrendjét. Engem is keresztre feszítettek és megöltek az igazságért, amikor Atyám igéjét hirdettem nekik.

Drága gyermekeim! 2015 augusztusában még ezt mondtam: „az idő rövid”. Már egy-két éve ezt hirdetem: „Az idő eljött. Az óra itt van. Az Emberfia a bűnösök kezére kerül.” Egyházamnak ugyanaz lesz a sorsa, ami az Enyém volt: követni fog Engem a Golgotára és a keresztfára.”

Ma reggelre ezt álmodtam: egy teremben voltam, és egy pódiumon beszéltem az ott lévőkhöz. Ezt mondtam nekik: Nagycsütörtök van. Az Úr Jézust elárulták. Most még köztünk van. Láthatjuk Őt úgy, ahogy eddig velünk volt. De holnap, Nagypénteken már nem láthatjuk, mert elfogják, megcsúfolják és keresztre feszítik. Hiába beszéltem az ott lévőknek, ők ügyet sem vetettek rám. Egymással csevegtek, ki-be járkáltak, és végezték hétköznapi jelentéktelen ügyeiket. Eddig az álom.

Az Úr Jézus folytatja: „Gyermekeim! Most Nagycsütörtök van. Kislányom! Az álmod azt jelenti, hogy ma sem fogadnak el Engem az emberek, ugyanúgy, mint akkor, amikor itt éltem ezen a Földön. Mennek a maguk feje után, intézik apró-cseprő ügyeiket. Rám nem figyelnek, tanításaimat nem ismerik és nem is akarják megismerni. Amikor azt hirdetted nekik álmodban, hogy „ma még látjuk Őt úgy, amint köztünk van, de holnap már Nagypéntek lesz, és akkor már nem fogjuk Őt látni”, ez azt jelenti, hogy ma még láthattok Engem templomaitokban, a Legméltóságosabb Oltáriszentségben, de amikor eljön a Nagypéntek, el fognak Engem vinni, és nem láttok többé a templomban. Jóllehet, Én mindig gondoskodom azokról, akik hűségesek maradnak Hozzám, ezért a rejtekben fogok köztük maradni. Így kell érteni: „veletek maradok mindennap, a világ végezetéig”. Péternek ezt ígértem: a pokol kapui nem vesznek erőt az Általam alapított Egyházon. Sajnos ez már csak a földalatti Egyházamra lesz érvényes, mert a „hivatalos egyház” kapuit már bedöntötte a sátán. Ott már tévtanításokat és eretnekségeket hirdetnek, mi több, még az undorító bálvány is bekerült Isten felszentelt templomába. Ezzel teljesült Dániel próféta szava: „a kárhozatos undokság” már bent van az Egyházban. Már csak az antikrisztus fellépése várat egy kicsit magára, de az is hamarosan bekövetkezik.

Gyermekeim! Az eseményekből láthatjátok, hogy már elérkezett az óra. Mint ahogy Engem keresztre feszítettek, úgy az Engem követők feláldoztatásának ideje is most van itt.

Gyermekeim! Már nincs idő arra, hogy halogassátok megtéréseteket. Vagy most szakítotok végérvényesen bűneitekkel, őszintén megbánjátok, megvalljátok azokat a gyóntatószékben, és papom által Én oldozlak fel benneteket; vagy megmaradtok benne, és örökre elvesztek. A döntés a ti kezetekben van. Értelmet és szabad akaratot kaptatok Atyámtól. Én ezt maximálisan tiszteletben tartom. De figyelmeztetlek titeket: döntéseitek következményét örökre viselnetek kell. Szavaimat vegyétek nagyon komolyan, és váltsátok tettekre! Ne törődjetek azokkal, akik ellenkeznek üzeneteimmel! Mindezt bűneik miatt teszik, mert nem akarnak velük szakítani. Ha Engem követnének, tanításomat és üzeneteimet is elfogadnák és tettekre váltanák. Semmi újat nem mondok nektek. Csak az Evangéliumot ismétlem. Azért, mert nem olvassátok a Szentírást, és ha valaha olvastátok is, már rég elfelejtettétek. Szükségesnek tartom, hogy felelevenítsem, és a szívetekbe véssem.

Újra mondom: az óra itt van. Az Emberfiát a bűnösök kezére adják. Mint ahogy Saulnak a damaszkuszi úton mondtam: „miért üldözöl Engem”, jóllehet, Én akkor már a Mennyben voltam, de azonosultam a keresztényekkel, akiket Saul üldözött. Most és a világ végezetéig ugyanúgy azonosulok minden Engem követő keresztény testvéremmel, akiket üldözni fognak a Nevemért. Tartsatok ki mindhalálig, mert csak aki a végsőkig hűséges marad Hozzám, az üdvözül.

Már nem sokáig beszélek hozzátok. Az óra itt van. Júdás már elárult Engem. Most jönnek a katonák, hogy elfogjanak, börtönbe vessenek, és kivégezzenek. Most még Nagycsütörtök éjszaka van, most még láttok az Oltáriszentségben. De már pirkad Nagypéntek hajnala, amikor elvesznek Engem az oltárról, és a kárhozatos undokságot fogják Helyettem imádni. Ti soha ne vegyetek részt ezekben, mert ez az örök kárhozatotokra lenne! Addig járuljatok szentségeimhez, amíg köztetek vagyok!

Üzeneteimet adjátok tovább, hirdessétek, akár alkalmas, akár nem! Az óra itt van, az események önmagukért beszélnek. Megáldalak titeket Szívem örök szeretetével, megerősítő áldásommal, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

Szentírási megerősítés: Máté 22, 31: „Isten mondta”