2017. május 10. Itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus…

„Drága gyermekeim! Most a keresztről szólók hozzátok, amin megváltottalak benneteket. Ha üdvözülni akartok, nektek is követnetek kell Engem. Végig kell mennetek a keresztúton, azon a szűk ösvényen, amelyen csak önmegtagadás és kereszthordozás létezik. Követnetek kell Engem fel, a Golgotára, ahol majd titeket is keresztre szegeznek, ami azt jelenti, hogy szabad akaratotokat, vágyaitokat, és minden egyéni elképzeléseteket föl kell adni, át kell adni Nekem, hogy átformáljalak titeket, hogy teljesen az Én képmásomat tükrözzétek, és belesimuljatok engedelmesen az Atya akaratába. Mert amint azt Atyám megmondta, Én nem azért haltam meg a kereszten, hogy az Ő haragját kiengeszteljem, hanem Magamra véve az emberek bűneit, az igazságosság szellemében a bűnökért járó büntetést, elégtételt megfizessem. Erre egyedül Én, az Istenember, az Isten egyszülött Fia, az ártatlan, Szent, tiszta és makulátlan Bárány voltam alkalmas. Ezt mondtam a Mennyben Atyámnak: itt vagyok, Engem küldj. Áldozatot nem kívántál, de ember-testet alkottál Nekem, hogy akaratodat teljesítsem. Azért születtem meg erre a Földre, és öltöttem testet Szűz Anyám méhében, hogy testemben meg tudjalak váltani titeket a keresztfán, mert csak, mint Istenember tudtam szenvedni. Nektek is, kicsi gyermekeim, ha üdvözülni akartok, föl kell jönnötök keresztfámra, ahol sok hely van, és az Irántam való szeretetből fakadó engedelmességgel keresztre kell szegeznetek szabad akaratotokat, vágyaitokat, egész életeteket, lelketeket, testeteket, és szüntelen ismételgetnetek kell Velem egyesülve: „Atyám, ne az legyen, amit Én akarok, hanem amit Te.” Erre azért van szükség, mert testben éltek a Földön, és más a test törvénye, mint a léleké. A test lefelé húz, a bűnbe – mivel az első emberpár elbukott –, a lélek viszont fölemel a Mennybe, és a lélek jócselekedetei nem esnek ítélet alá. Ezért, drága gyermekeim, meg kell tagadnotok mindazt, ami a testből fakad: az érzékiséget és az ösztönt. Ezeket mind lábbal kell tipornotok, és föl kell emelkednetek a lélek szintjére, ami által Velem, az Istenemberrel egyesültök. Nagyban segítelek titeket a Szentáldozásban erre a fölemelkedésre, amikor Belém istenültök, és Én a szívetekbe térek, és Belőlem élhettek, táplálkozhattok, mint szőlővesszők a Szőlőtőkéből. Ezért, drága gyermekeim, jól véssétek az eszetekbe szavaimat, mert ha tettekre váltjátok, szinte azonnal szentekké teszlek benneteket. De jaj azoknak, akik kétfelé sántikálnak, és nem akarnak dönteni Mellettem, mert ezek minél többször elesnek a test bűnei miatt, annál gyengébbek lesznek, és örök életük forog kockán. Ezért, kicsi gyermekeim, legyetek nagyon következetesek és szigorúak, legelsősorban saját magatokhoz: az önmegtagadásban és a kereszthordozásban. Azonnal utasítsatok el minden kísértést, ne álljatok szóba a sátánnal, mert ő a ti legnagyobb ellenségetek. Nemcsak a test, hanem a lélek romlására is tör, mert a kárhozatba akar taszítani benneteket, ami az örök halál. De ha megtagadjátok magatokat, érzéki testeteket, és fölemelkedtek Hozzám abba a csodálatos lelki életbe, amit felkínálok nektek, akkor nem vagytok veszélyben, állandó védelmemet évezitek, és a Földről azonnal a Mennybe jöhettek. Az a vágyam, hogy valamennyien ott legyetek, ahol Én, és lássátok dicsőségemet! Erre áldalak meg titeket, kicsi gyermekeim, Szívem túláradó szeretetével, megerősítő áldásommal, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

Szentírási megerősítések: Mt 27, 50: „Jézus még egyszer hangosan felkiáltott, és kilehelte lelkét.” Fil 3, 6: Az Egyház üldözése.”