„Drága gyermekeim! Nagycsütörtök van, elfogatásom éjszakája. Júdás, egy a tizenkettő közül, elárult Engem azért, mert nem teljesítettem elvárásait. Ma is sokan elhagynak, mert nem azt kapják Tőlem, amit elvárnak, vagy amit kérnek. Pedig ha azt kapnák, még többen elkárhoznának. Aki igazán szeret Engem, az Rám hagyatkozik. Elfogadja a kereszteket és a próbatételeket. Szívesen osztozik sorsomban, mert örül annak, hogy a Jelenlétemben lehet. Nem ragaszkodik saját akaratához, hanem az Enyémhez szabja azt. Velem együtt ismételgeti minden szorongatott helyzetben: „Atyám! Ne az Én akaratom legyen, hanem a Tiéd!” Az ilyen lélek nem csalódik Bennem. Kisdedként simul ölelő karomba, és szeretettől lángoló Szívemre hajtja a fejét, mint Szent János apostol az utolsó vacsorán. Az ilyen lélek osztozik szenvedésemben, ahogy János is keresztem alatt állt. Az ilyen ember megtapasztalja a legnagyobbat: az Én békémet és derűmet, amit azoknak ígértem, akik követnek Engem.
Gyermekeim! Soha ne zúgolódjatok! Osztozzatok sorsomban! A Mennybe vezető út, a keresztút, az Én követésem. Más út nincs. Ezért nagy bizalommal és erős hittel adjátok át az életeteket Nekem, és hagyatkozzatok Rám mindig! Bennem soha nem fogtok csalódni. Az életetek elszáll, mint a gondolat. Utatok végén Én várlak benneteket, hogy keblemre öleljelek, és bevigyelek az Atyai Házba. De csak azokat tudom, akik Istent szeretik. Ha Isten van az első helyen az életetekben, akkor könnyű az önmegtagadás. Alázatosan engedelmeskedtek törvényeinek, és ha teljesen átadjátok magatokat Nekem, Én szenteket formálok belőletek. Júdás, aki ellenállt akaratomnak, a kárhozat fia lett. Ne kövessétek példáját! Olvassátok az Evangéliumot, és váltsátok tettekre! Akkor az életszentség útjára léptek, ami az örök boldogságba visz. Erre áldalak meg titeket, édes kicsi gyermekeim, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
