„Drága gyermekeim, Szívemnek választottjai! Ti egyedül annak örüljetek, hogy nevetek fel van írva az Élet Könyvében! Mondom nektek, ez a legnagyobb kegyelem. Ezért őrizzétek meg lelketeket, amíg e földön éltek, az életszentségben, és törekedjetek mindig a jóra! Legyen megbocsátás a szívetekben, és mondjatok áldást ellenségeitekre! Áldjatok mindenkit egyformán! Jótevőiteket éppúgy, mint rágalmazóitokat. Ne foglalkozzatok a titeket ért sérelmekkel! Én megfizetek mindenkinek tettei szerint. Ha ti azt tudnátok, mennyi büntetést kell elszenvedni minden bűnért a pokolban és a tisztítótűzben, akkor kivétel nélkül mindnyájan szentül élnétek. Igazságosságom ugyanis épp oly tökéletes, mint irgalmasságom. Mondom nektek, mint ahogy egy betű nem veszhet el a törvényből, hanem beteljesítem azt, úgy minden bűnnek következménye van, mindent le kell vezekelni. Ha például egy háziasszony nem zárja el időben a gázlángot az étel alatt, az túlfő, majd leég, végül szemétbe való, nem alkalmas emberi fogyasztásra. Így van ez a bűnökkel is. Ha nem mondotok ellene rögtön a kísértésnek, elhatalmasodik fölöttetek, és ha beleegyeztek, a sátán tanyát ver bennetek, kisajátítja lelketeket, testeteket, míg végül a bűn rabjai lesztek, és az örök tűzbe, a kárhozatban taszít titeket.
Kicsinyeim! Tartsátok állandóan tisztán a gondolataitokat! Ne engedjetek be oda sem kísértést, se bűnt! Akkor tehetetlen lesz veletek ellenfelem. Helyette töltsétek meg elméteket szent és tiszta gondolatokkal! Olvassátok a Szentírást, főleg az Evangéliumot és az Újszövetséget! Gondoljatok Rám gyakran, mennyit szenvedtem lelketek üdvösségéért! Adjatok hálát, mondjátok gyakran a Te Deumot! (Hozsanna 276.A Hála-adásra). Szeressetek viszont Engem lángolóan! Ha kell, az életeteket is adjátok oda Értem, amiképpen Én is odaadtam értetek. Éljetek mindenkivel szeretetben! Ne kritizáljatok, és ne ítéljetek meg senkit, inkább imádkozzatok értük! Itt a földön a sátán mindenkit kísért, de az ima ereje elűzi a kísértést. Hamarosan megálltok ítélőszékem előtt. Akkor felvonultatom előttetek szavaimat, mint üdvösségre vezető kegyelmeimet. Számon kérlek benneteket, hogyan sáfárkodtatok a nektek juttatott talentumokkal. Tettekre váltottátok-e, és tovább adtátok-e a környezetetekben élő testvéreiteknek? Vigyázzatok! Ma még kérlek, de holnap már ítélek. A saját érdeketekben figyelmeztetlek benneteket. Tartsátok meg törvényeimet! Éljetek szentül, mert erre hívtalak meg mindnyájatokat! Megáldalak titeket Szívem féltő szeretetével, amely meg akar oltalmazni a bűnnek még az árnyékától is, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Szentírási megerősítés: Zsid. 9,27. „…az ember számára az a rendelkezés, hogy egyszer haljon meg, és utána ítéletben legyen része…”