„Most nagyon sokan meg fognak halni. Kérd mindnyájukra a jó halál kegyelmét! Így imádkozz! Jézusom, Királyom! Te vagy az élet és a halál Ura. A Te értünk kiontott drága Szent Véredre kérlek, irgalmazz minden bűnösnek! Add meg nekik az igaz bűnbánat kegyelmét, még mielőtt lelkük kiröppenne testükből. Kérlek, mentsd meg őket a pokol rettenetes tüzétől! A tisztítótűz jótékony lángjai által égess ki belőlük minden tökéletlenséget, hogy megtisztult lélekkel léphessenek be Isten országába. Ámen.”
A Szentírás ide nyílt ki: 2 Tesszaloniki 2, 1. 3-12. „Krisztus eljövetelének előzményei. …előbb be kell következnie az elpártolásnak, és meg kell mutatkoznia a bűn emberének, a kárhozat fiának, az ellenségnek, aki mindenek fölé emelkedik, amit Istennek és szentnek neveznek. Sőt, Isten templomában foglal majd helyet, és istennek akar látszani. A gonoszság titka már munkálkodik… Akkor majd megjelenik a gonosz, de Urunk, Jézus elsöpri szája leheletével, és megsemmisíti jövetelének tündöklésével. Megjelenését a sátán erejéből mindenféle feltűnő tett, jel és hamis csoda kíséri, meg mindenféle gonosz csábítás is, azok vesztére, akik elkárhoznak, mert nem voltak fogékonyak az igazság szeretetére, ami üdvösségükre szolgált volna. Azért szolgáltatja ki őket az Isten a kísértés hatalmának, hogy higgyenek a hazugságnak. Így azok, akik nem hittek az igazságban, hanem a gonoszságban telt kedvük, mind ítéletet vonnak magukra.”
Jézus: „Most ezeket az időket élitek. Most fogok visszajönni dicsőségben, hogy szám leheletével elsöpörjem, és megsemmisítsem a gonoszt, az antikrisztust, aki ha lehetne, még a választottakat is eltántorítaná az igaz hittől és Tőlem.”
A Szentlélek így imádkozott bennem: „Drága Jézusom, imádott egyetlen Királyom! A szívem telve van az Irántad való lángoló tűz szeretettel. Mérhetetlenül vágyom Szent Színed látására! Már-már haldoklom, a lelkem minduntalan kikívánkozik halandó porsátor testemből, hogy végre színről színre lásson Téged, Megváltó Istenét, és a Szívedre omoljon! Jézusom mikor? Mikor jelenhetek meg végre Isteni Színed előtt? Jobban vágyom Szent Színed látására, mint kitikkadt szarvas a hűs patak vizére! Csak a könnyeimet iszom éjjel és nappal, és fájdalmamban Hozzád kiáltozom: Jézusom, vegyél Magadhoz! Szabadíts meg ettől a testtől! Elemészt a vágy, hogy Hozzád mehessek! De Nálad nélkül semmit sem tehetek – ezt Te mondtad. Ezért szüntelen így imádkozom: Jézusom, legyen nekem a Te akaratod szerint! Bár mérhetetlenül vágyom Szent Színed látására, de egy pillanattal sem kérem előbb vagy később, mint ahogy Te akarod. Kérem a Te erődet és a Te kegyelmedet, hogy maradéktalanul teljesítsem rám vonatkozó örök szent tervedet. Erre kérem Tőled megerősítő áldásodat az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.”