2018. június 3. Vasárnap, Úrnapján Szentségimádáson az Úr Jézus…

„Drága gyermekeim! Az idő rövid. Készüljetek! Most fognak bekövetkezni az események egymás után, ahogy erre már régóta felkészítettelek benneteket. Először nagy zűrzavar támad, amelyet már rég elterveztek. Egyházam recsegve, ropogva kettészakad, mint egy nagy hajó, hajótöréskor. Papjaim és híveim kettéválnak. Az egyik fele a hamis tanítást követi. A másik fele ezektől üldözést szenved, és rejtekbe kényszerül. Mindez most következik be. Az idő itt van. Utána kezet emelnek rátok, hogy beteljesedjenek az írások: nem különb a szolga Uránál. Ha Engem üldöztek, titeket is üldözni fognak. Rengeteg vértanú lesz. De ti ne féljetek! Egyetlen hajatok szála sem veszhet el Atyátok tudta nélkül. Atyám mindezt azért engedi meg, hogy szétválassza a búzát a pelyvától. Akik mindvégig hűségesek maradnak Hozzám, bejönnek Velem az örök életre. Akik hűtlenül elhagynak, a kárhozat tüzére mennek. Készüljetek! Már mindent elmondtam nektek. Figyeljétek a jeleket! Ember embernek farkasa lesz. Óvakodjatok a közétek befurakodott ál keresztényektől! Ne legyetek közlékenyek velük! Csak akit jól ismertek, azokkal osszátok meg gondolataitokat. Az idő eljött. Ne féljetek! Nagy lesz jutalmatok a Mennyben. Véretek kiontása árán is maradjatok meg tanításomban! Kövessetek Engem a keskeny úton! Ahol Én vagyok, ott lesz a szolgám is. Megáldalak benneteket Szívem csodálatos, mindeneket felülmúló végtelen szeretetével, megerősítő áldásommal, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

” Szentírási megerősítés: Lk 2, 15: a pásztorok így szóltak egymáshoz: „Menjünk el Betlehembe, hadd lássuk a valóra vált beszédet, amit az Úr tudtunkra adott!”