2018. április 4. Itthon az Úr Jézus…

„Nyisd ki a Szentírást!” Ide nyílt ki: Máté 26, 55: „Jézus azt mondta” 56: „hogy beteljesedjenek a próféták írásai” 

Jézus: „Drága gyermekeim! Amint a Szentírásból ezt olvastátok, hogy a próféciáknak be kell teljesülnie, és ez Rajtam is beteljesült, úgy most is be fog teljesedni minden jövendölés, amelyet prófétáim által terjesztettem elétek. 

Gyermekeim, készüljetek! Éljetek halálra készen, mert egy nagy világégés előestéjén álltok. Csak a cselekedeteiteket hozhatjátok magatokkal. Fölösleges gyűjtögetni, mert minden itt marad és megsemmisül. Az időt jól használjátok föl, mert rossz napok járnak. Időtöket arra fordítsátok, hogy bánjátok meg bűneiteket, amellyel a jóságos Atyát megbántottátok. Engesztelődjetek ki szívből egymással, bocsássatok meg egymásnak, mert Atyám is úgy bocsát meg nektek. A Miatyánkban naponta imádkozzátok, amit tanítottam: „Atyám, bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek!” Aki nem bocsát meg, az átkot hív le magára. Gondolkozzatok el: hajatok szálánál is több bűnötök, gyarlóságotok van. Ha nektek nem bocsátja meg Atyám, miben reménykedtek, hová kerültök? Megmondom nektek: az örök kárhozatra. 

Isten, a végtelen Szeretet, és a szeretet törvényét adta főparancsba, joggal várja el, hogy ne ti akarjatok magatoknak igazságot szolgáltatni, mert ti egymásnak nem bírái, hanem testvérei vagytok. Nektek egyetlen dolgotok van egymással: megbocsátani, elfeledni és mindig újra kezdeni. Ha ezt teszitek, ledobhatjátok hátatokról a több mázsás batyut, amit a harag és az ellenszenv rak rátok, mint elviselhetetlenül súlyos terhet. Akkor szabadok lesztek, mert a sátán nem tud megbilincselni titeket a gyűlölettel és a haraggal. Ha teljes szívetekből elengeditek a sértést, a rágalmat, az anyagi megkárosítást, a szeretetlen szavakat és minden jogos panaszotokat, akkor mindezektől megszabadultok, megszabadítjátok embertársaitokat is, mint egy új lehetőséget adva neki, hogy megtérjen, és újra megpróbáljon szeretni. 

Gyermekeim! A Bíró Én vagyok. Az Én ítélőszékem előtt áll meg mindenki, hogy elvegye jogos büntetését vagy jutalmát aszerint, hogy jót vagy rosszat cselekedett. Szent Pál apostol ezt írja: „Adjatok teret Isten haragjának”. „Enyém a bosszú, Én megfizetek” – mondja az Úr. „A mi Istenünk emésztő tűz.” (vö. Róm 12, 19; Zsid 12,29) Az Én emésztő tüzem kettős jelentésű: szeretetem lángoló tüze, amely magába alakítja az Engem szerető lelket. Őt irgalmammal ölelem át. De a megátalkodottakat, akik nem akarnak Hozzám közeledni, igazságosságom tüze emészti örökkön-örökké. Ezért, drága gyermekeim, igyekezzetek megbocsátani egymásnak amíg még úton vagytok az örök haza felé, mert utána már az ítélet következik. 

Irgalmasságom ünnepe következik a Húsvét utáni vasárnapon. Ezen a napon szélesre tárom irgalmas Szívemet. Bárki beléphet rajta, aki őszinte, jó Szentgyónást végez és Szentáldozáshoz járul. Ezen a napon különösen nagy szeretettel várok minden megtérő bűnöst. Elepedek a vágytól és hívogatom őket, hogy ők is üdvözüljenek. 

Gyermekeim! Ti, akik most imádkozzátok Fausztina gyermekemnek adott kilencedet az Isteni irgalmassághoz, minden embercsoportot Hozzám vezettek. Ez rendkívül sok kegyelmet vonz le az Égből. Örüljetek, hogy ilyen irgalmas, szerető Atyátok van, Aki minden megtérő, tékozló fiát keblére akarja ölelni. Isten szeretete annyira tökéletes és mély, mindenre kiterjed, az emberi elme ezt felfogni képtelen.

Bízzatok nagyon Atyám irgalmában és szeretetében! Gondoljatok arra, hogy Engem, a Legszeretettebbet, az Ő Egyszülött Fiát elküldte hozzátok a Mennyből, Aki megtestesültem a Szentlélektől és megformálódtam Szent Édesanyám méhében. Aranyos kisdedként jöttem a világra, fényem beragyogta egész környezetemet. Azért születtem meg, hogy emberi testem legyen, amiben majd szenvedni és meghalni tudtam értetek. Fölfogni nem tudjátok ezt a hatalmas áldozatot és mérhetetlen szeretetet. 

Gyermekeim! A tiszta, önzetlen szeretet mindig áldozatokat kíván. Kövessetek Engem! Legyetek nagylelkűek, hozzatok meg minden áldozatot, mert amit a kicsinyek közül eggyel tesztek, Velem teszitek. Ezt hozzátok magatokkal ítélőszékem elé. Ha találok bennetek szeretetet, az lesz belépőtök a Mennybe. Országomban csak szeretet van. Igyekezzetek úgy élni, hogy tettekre váltsátok szavaimat és elnyerjétek az örök üdvösséget. 

Hatalmas Kincs vagyok. Az egész világmindenség semminek bizonyul ahhoz a nagy ajándékhoz, hogy köztetek maradtam drága Szent Testemmel és Véremmel a Legméltóságosabb Oltáriszentségben. Elepedek a vágytól, hogy minden ember tiszta lelkébe betérjek, hogy lakást adjanak Nekem a szívükben, hogy egykor majd Én is befogadjam őket az Én Országomba, és az Én irgalmas, szeretettől lángoló Szívembe, amely egy örökkévalóságon át a legnagyobb gyönyörűségek helye és forrása. A legmerészebb álmaitokat is felülmúlja, elképzelni nem tudjátok, hogy mi vár rátok Országomban. Ó, ha tudnátok, mekkora boldogság a Velem egyesült üdvözült lélek sorsa, mindent megtennétek, hogy elnyerjétek ezt a hatalmas kegyelmet. Erre áldalak meg titeket irgalmas szeretetemmel az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”