2013. augusztus 1. délután a kegyelem órájában itthon az Úr Jézus…

Drága gyermekeim, Szívemnek választottai! Most hozzátok szólok, akik szerettek Engem, és hűségesen kitartotok Mellettem. Most a nagy megrostálás ideje közeleg. Most kell tanúságot tenni Rólam. Ellenfelem azt hiszi, hogy győzelmet arathat Fölöttem, de ti lesztek az Én dicsőségem, akik mindvégig hűségesen kitartotok Mellettem, és megvallotok Engem, mint Isten egyszülött Fiát, a Messiást, és a ti Megváltótokat, a világ megtévesztett fiai előtt. 

Gyermekeim! Most elérkezik a nagy keresztényüldözés ideje. Nem lehet többé kétfelé sántikálni. Vagy Hozzám tartoztok, Engem imádtok, és megtartjátok törvényeimet, vagy a fenevad előtt borultok le, és őt imádjátok. A világ urai erre fognak kényszeríteni benneteket. Ti, akik hűségesek maradtok Hozzám, Isteni Megváltótokhoz, rejtekbe kényszerültök. A rejtekben tudják majd csak igaz papjaim bemutatni a Szentmisét, és csak itt tudtok magatokhoz fogadni a Szentáldozásban. Csak a rejtekben tudtok imádni a legméltóságosabb Oltáriszentségben. A világ fiai beültetik a fenevadat templomaimba. Őt fogják imádni mindazok, akiket sikerült megtéveszteni vagy megfélemlíteni. Mert mindazok, akik számára fontosabb a földi karrier, vagy ez az élet, behódolnak neki. Erre mondtam: mindaz, aki meg akarja tartani életét, elveszíti azt. Ezek az emberek örökre elvesznek. Örökké az fogja őket gyötörni a pokol tüzében, akit itt imádtak és szolgáltak.

Gyermekeim! Tartsatok ki Mellettem mindhalálig! Ez az élet rövid. Ha hűségesek maradtok Hozzám, üdvözítelek benneteket. Az örök boldogság vár rátok Atyám országában, ahol ragyogni fogtok, mint a nap. 

Már mindenre felkészítettelek benneteket. Váltsátok tettekre szavaimat, amely megegyezik a Szentírással! Imádkozzatok pásztoraitokért, hogy fogadják be a Szentlélek megvilágosító kegyelmét! Hirdessék nektek mindazt, ami a Szentírásban van! Készítsenek fel benneteket dicsőséges visszajövetelemre, amely már a küszöbön van! Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

Ezt üzenem X-nek: Drága kislányom! Bízzál Bennem! Aki Bennem bízik, meg nem szégyenül. Ne foglalkozz e világi praktikákkal, jóslásokkal, mert az a sátántól van. Csak arra jó, hogy félrevezessenek, kifosszanak, és fogva tartsanak. Te egyedül csak Bennem bízzál! Higgyél ígéretemben: aki Bennem bízik, meg nem szégyenül. Adj át Nekem minden gondodat, szeretteidet, vágyadat, és a jövőt! Te ne akard előre tudni az eseményeket, mert ezeket Én irányítom, és Magamnak tartom fenn! Te csak hagyatkozz Rám, mint kisgyermek az édesanyjára! Bízzál Bennem! Helyezd bele minden kérésedet, és szeretteidet az Én irgalmas Szívembe! Bármit kérsz az irgalmasság órájában (du. 3-4 óra között) az Én kínszenvedéseim örök érdemeiért, megadom neked, ha az üdvösségeteket szolgálja. Így kérj Engem: „Imádott Jézusom! Te ebben az órában meghaltál értem a keresztfán. Kérlek, fogadd el az én életemet, amelyet felajánlok Neked, a Te mind nagyobb dicsőségedre!” Én elfogadom életedet, és indítani foglak mindarra, ami kedves Előttem. Megáldalak téged és szeretteidet az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”