2017 júliusi üzenetek kategória archívuma:

2017. július 20. Itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus…

„Drága gyermekeim! Vegyétek nagy kegyelemnek, kitüntetésnek, hogy szólok hozzátok! Egyetlen szavam többet ér számotokra, mint az egész világmindenség együttvéve. Szavam fényt gyújt a lelketekbe és az elmétekbe, megadja a tisztánlátást, az útmutatást, hogy milyen irányba haladjatok. Ha követitek ezt az irányt, akkor a Mennybe juttok, az örök boldogságba. Szavaim ugyanis Lélek és örök élet mindazok számára, akik megtartják, de örök halál mindazoknak, akik ellene szegülnek. 

Drága gyermekeim! Engedelmeskedjetek mindig tanításomnak és üzeneteimnek, és akkor kikerülitek az ördög csapdáit, béke és biztonság vesz körül benneteket, s a lelketeket tündöklő fény borítja be, amely Én magam vagyok, mert ti mindnyájan Isten-hordozók vagytok, mint Legszentebb Édesanyám, amikor kilenc hónapon át hordozott Engem a szíve alatt. Ti, akik rendszeresen táplálkoztok Igémmel, Szent Testemet és Véremet a szívetekbe fogadjátok, és tettekre váltjátok tanításomat, ti mindnyájan fényhordozók vagytok, akik Engem, a világ Világosságát hordozzátok magatokban, és ez a fény kiárad belőletek minden megnyilvánulásotokban, életmódotokban, szavaitokban és cselekedeteitekben. Felfogásotok is különbözik a hitetlenekétől, mert ti az Én tanításom szerint gondolkoztok, és a szeretet főparancsa uralkodik a lelketekben. 

Drága gyermekeim! Maradjatok meg tanításom megtartásában! Tartsatok ki Mellettem hűségesen mindhalálig, és akkor elnyeritek az örök életet, amelyet a keresztfán, rettenetes kínszenvedésem és kereszthalálom által szereztem nektek. 

Sok mindent nem értetek a jövőből, és nem tárul fel előttetek teljes részleteiben, mert nem tenne jót kedélyállapototoknak, nem tudnátok elviselni. Ezt mondtam apostolaimnak is, hogy sok mindent tudnék még nekik mondani, de nem tudnák elviselni. Amíg még testben éltek, földiesen gondolkodtok, a test szempontjából, ami normális, mert még itt éltek, porsátor testetekbe zárva, és a földi körülményekre kényszerültök. 

Éljetek a jelenben, a jövőről Én gondoskodom. De készüljetek, mert próféciáim nem váratnak magukra, hamar beteljesülnek. Imádkozzatok mindennap azért, hogy megadjam a kegyelmet, s a lehetőséget, és Én irányítsam a körülményeket, hogy maradéktalanul beteljesítsétek rátok vonatkozó örök, szent tervemet. Mindig mindenért imádkozzatok! 

Az üldözés egyre közeledik, és elkerülhetetlen lesz Európa számára, mert elvetették tanításomat. Helyettem a bálványokat imádják, ezért meg kell fenyítenem őket. A jók a gonoszokkal együtt fognak meghalni, ezért éljetek szüntelen készenlétben, hogy amikor tanúságot kell tenni Rólam, meg ne futamodjatok. Mindennap kérjétek a Szentlélek erejét, az erősség kegyelmét, hogy ha kell, véretek kiontása árán is maradjatok hűségesek Hozzám. Erre áldalak meg titeket, drága gyermekeim, megerősítő áldásommal, Szívem túláradó szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

Szentírási megerősítés: 2Kor 9, 14: „imádkoznak” Mk 4, 24: „(Jézus) szólt” 33: „hirdette nekik a tanítást”

Régebbi bejegyzések «

» Újabb bejegyzések