Category: 2016 októberi üzenetek

2016. október 4. Szentségimádáson az Úr Jézus…

„Drága gyermekeim! Nagyon-nagyon szeretlek benneteket. Elepedek a lelketekért, hogy ott legyetek, ahol Én, és lássátok dicsőségemet! Ezért üzenek nektek, figyelmeztetlek és tanítalak titeket. Azért, mert meg akarlak menteni benneteket a pokol tüzétől. Ha megteszitek, amit kérek, örökké boldogok lesztek.

Gyermekeim! Az élet a Földön nagyon-nagyon rövid. Az örök élethez képest semmiség. De elegendő arra, hogy kiérdemeljétek az örök élet boldogságát, ha együttműködtök kegyelmemmel. Mindnyájatokat hívlak, vonzalak. Kiviszlek a pusztába, és a lelketekre beszélek. Ha megnyitjátok értelmeteket, meghalljátok szavam, tettekre váltjátok tanításomat, akkor elfoglalhatjátok azt a gyönyörű helyet, amelyet nektek készítettem Atyám országában. Vágyakozzatok abba a boldogságba, Szent Színem látására! Ezzel nagyon boldoggá tesztek Engem, és elkerülitek a tisztítótüzet, amely elviselhetetlenül égeti azokat, akik nem vágyakoztak a Földön a Mennybe. De csak akkor tudtok vágyakozni, ha életszentségben éltek. Ha bűnben vagytok, akkor féltek Tőlem, és elrejtőztök Előlem, mint Éva és Ádám tették. De Én mindent tudok és látok. Még a gondolataitokat is. Ezért drága gyermekeim, szakítsatok a bűnnel, és akkor nem lesz mitől félnetek. Szeressetek Engem teljes szívetekből, lelketekből, elmétekből, minden erőtökből, és akkor eltűnik belőletek a félelem.

Drága kicsinyeim! Az idő rövid. Az életetek elszáll, mint röpke pillanat. Mindnyájatoknak meg kell állni ítélőszékem előtt. Igazságosságom épp olyan mély és tökéletes, mint irgalmasságom. Azért kérem, hogy éljetek szüntelen készenlétben, hogy ünneplő köntösben, vagyis életszentségben jelenjetek meg Szent Színem előtt, bármikor is szólítalak ki benneteket porsátor testetekből.

Gyermekeim! Tartsatok naponta bűnbánatot, sőt, azonnal, amikor vétkeztek! Merüljetek el irgalmas szeretetemben! Minden megbánt bűnt megbocsátok. De aki nem bánja meg bűneit, és megmarad benne, annak örökre viselnie kell a következményeket.

Kicsinyeim! Soha ne legyetek öngyilkosok! Ez nem old meg semmit, sőt a kárhozatba taszít. Minden gondotokat adjátok át Nekem! Bízzatok Bennem! Én Mindenható vagyok. Bizalmatok mértékében adom kegyelmeimet. Ne féljetek átadni Nekem az életeteket! Ne féljetek a változástól! Én megtisztítalak benneteket minden bűnös és felesleges kapcsolattól. Akkor bőven termő szőlővesszők lesztek, amely Belőlem, a szőlőtőből táplálkozik. Erre áldalak meg benneteket Szívem túláradó szeretetével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

A Szentlélek így imádkozott bennem: „Ó végtelen irgalom, végtelen szeretet! Oly jó elmerülni, megpihenni Benned! Szépségem, Királyom, egyedüli Örömöm, imádott Boldogságom! Mindig csak Rád gondolok. Szüntelen magam előtt látlak. Belőled táplálkozom, szüntelen imádlak. Elepedek a vágytól, a lelkem már haldoklik utánad, hogy végre meglássalak úgy, amint vagy, színről színre, a Te dicsőségedben! Ó Uram, nemde így imádkoztál: „Atyám, azt akarom, hogy akiket Nekem adtál, ott legyenek, ahol Én, és lássák dicsőségemet!” Köszönöm, hogy ezt kérted, hogy ezt akarod. Vágyva vágyom rá, hogy mielőbb beteljesüljön! Az idő lepereg, mint a homokszemek. Minden nappal, minden órával egyre közelebb Hozzád. Hála és dicsőség Neked, hogy egyszer elfogy az idő, és elérkezik a pillanat, amikor ezt fogom hallani Tőled: Jöjj! Foglald el a helyet, amelyet neked készítettem öröktől fogva, és a keresztfán, hogy megváltsalak bűneidtől. Ó, imádott Isteni Hitvesem, Akivel örökre elválaszthatatlanul eggyé lettem. Köszönöm, hogy lehajoltál hozzám, porszemhez, semmihez. Megtisztítottál, Magadhoz emeltél és elhalmoztál kegyelmeiddel. Az egész örökkévalóság kevés lesz rá, hogy hálát adjak Neked és dicsőítsem drága Szent Nevedet. Maradj velem Jézusom, mert már alkonyodik! Az életem fogy, mint a gyertya. De mindenért öröm tölt el, és hálát adok Neked, mert egyre közeledik a pillanat, amikor színről színre megvallhatom Neked örök szerelmemet.”