Category: 2015 áprilisi üzenetek

2015. április 5. Húsvét vasárnap Szentségimádáson Jézus…

Drága gyermekeim! Nagyon nagyon kedvesek vagytok Számomra, ezért figyelmeztetlek benneteket. Nem akarom, hogy egy is elvesszen közületek. Hallgassatok Rám! Váltsátok tettekre üzeneteimet! Akkor egyikőtök sem fog elkárhozni. Szavaim lélek és élet. Lelkeket ment, ha igent mondotok törvényeimre, és parancsaim szerint éltek. Az örök élet ez: Szeressétek Istent teljes szívetekből, teljes lelketekből és minden erőtökből. Felebarátaitokat pedig úgy szeressétek, ahogy Én szerettelek benneteket, hogy az életemet adtam oda értetek. Ha így éltek, boldogok lesztek már itt a földön, és elnyeritek az örök életet. Ne hallgassatok a világ zajára, amely a pokol felé tereli minden áldozatát! Teremtsetek magatokban csendet! Figyeljetek a lelkiismeret szavára! Ott belül, a  legbelső szobában Én lakom. Én, az örök Ige, Aki leszálltam Szent és Szeplőtelen Anyám tisztaságos méhébe, és a Szentlélek által felvettem az emberi testet. Azért, hogy láthassátok az Istent, Aki végtelen, és véges elmétek számára felfoghatatlan és láthatatlan. Ezt mondtam: az Atya és Én egy vagyunk. Aki Engem lát, látja az Atyát is, mert Ő Bennem van, és Én Őbenne. 

Gyermekeim! Atyám egy csodálatosan szép, gyönyörű országot teremtett minden gyermekének. A föld csak halvány árnyéka mindannak, ami a mennyben vár rátok. Ide várja az összes gyermekét. Én, és Édesanyám szüntelenül imádkozunk értetek, hogy megtérjetek az Atyai Házba. 

Drága gyermekeim! Most nagy események előtt álltok. Éljetek halálra készen, mert nem ismeritek sem a napot, sem az órát! Térjetek meg! Tartsatok bűnbánatot! Járuljatok a Szentségekhez, amíg még a kegyelem ideje tart. Atyám igazságossága lesújt minden bűnösre és törvényszegőre. Ez előtt még a szent angyalok is megremegnek. 

Gyermekeim! Ne éljetek vissza az Isten türelmével! Ne üssetek Arcul újra meg újra, csupán azért, mert irgalmas vagyok hozzátok! Szeressetek viszont Engem, Aki az életemet áldoztam a ti üdvösségetekért! Térjetek meg még ma, mert nem biztos, hogy holnap lehetőségetek nyílik rá. Vegyétek halálosan komolyan figyelmeztetéseimet! Az óra itt van. Az irgalom ideje lejár, és felváltja az igazságosság. Jaj azoknak, akik továbbra is a bűnt választják, és a széles úton járnak! Elnyeli őket a pokol. Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem üdvözülhet, csak Általam. Kövessétek példámat, amit elétek éltem. Ha Engem követtek az önmegtagadás és a kereszthordozás keresztútján, akkor elnyeritek az örök boldogságot, amelyet Isten azoknak készített, akik szeretik Őt. Hamarosan lezárul az idő, amelyben éltek. Ezt a világot egy új korszak váltja fel. Megkötözöm a sátánt ezer évre. Ezután kezdetét veszi az ezer éves béke uralma. Ebben mindenkit betölt a Szentlélek. Nem kell szenvednetek a kísértésektől. Csak szeretet és béke fog uralkodni a szívekben és a világban. Szent Testemet és Véremet, a legméltóságosabb Oltáriszentségben soha nem látott tisztelet fogja övezni. A föld lakói életszentségben fognak élni. Egy nagy családot fognak alkotni. Sok gyermek születik. Boldogok lesznek, akik megérik ezt a korszakot, vagy beleszületnek. 

Kicsinyeim! Most kezdetét veszi a tisztítás. Ne lepődjetek meg azon, amin keresztül kell mennetek! A föld most nagyobb bűnben van, mint Babilon, vagy Szodoma és Gomora. Tudjátok, mi lett a sorsuk. Szüntelen imádkozzatok! Kérjétek Szent Anyám közbenjárását! Imáitokkal még sok lélek megtérését tudjátok kieszközölni, és ez által enyhülhetnek a csapások, amelyek a világot fogják sújtani. Hozzatok még több áldozatot! De csak a tiszta szívvel mondott imák érnek fel Hozzám. Tisztuljatok meg a bűnbocsánat Szentségében! Járuljatok gyakran, ha lehet, naponta Szentáldozáshoz, amíg még köztetek vagyok. Szent Testem és Vérem megtisztít a gyarlóságoktól és a bocsánatos bűnöktől. Kérjétek Tőlem a lelkek megmentését! 

Így imádkozzatok: Atyám, Szent Fiad értünk kiontott drága Szent Vérére kérünk, irgalmazz nekünk! Atyánk, légy irgalmas hozzánk, az Ő kínszenvedése és kereszthalála által! Atyánk, irgalmazz nekünk, és bocsáss meg minden bűnösnek, mert nem tudják, mit cselekszenek! 

Ha felajánljátok értetek kiontott Véremet, kínszenvedésemet, Szent Sebeimet és kínhalálomat, Atyám még több kegyelmet ad a szegény, szerencsétlen bűnösöknek, hogy megtérjenek. Most használjatok ki minden percet, amíg még a kegyelem ideje tart, és imádkozzatok! Ha nem teszitek meg, amit mondok, rajtatok fogom számon kérni a lelkeket, akik imáitokra még megmenekülhetnek. 

Gyermekeim! Az óra lejár. Nagy elhagyatottság és pusztaság lesz mindenütt a világ megtisztítása után. Készüljetek! Éljetek halálra készen! Nem tudhatjátok sem a napot, sem az órát. Figyeljetek szavamra! Vegyétek nagyon komolyan figyelmeztetéseimet! Velem együtt keresztre feszítik ezt a világot és az Egyházat is. De amint Én feltámadtam, úgy a világot és az Egyházat is feltámasztom bűneiből, és megújítom. Akkor egy akol lesz és egy pásztor. Megújult Egyházamat Én Magam fogom vezetni Szent Péter apostol, az első pápa által. 

Gyermekeim, készüljetek! Már nem sokáig beszélek hozzátok. Beteljesülnek a próféciák. Bízzatok Bennem! Én legyőztem a világot. Megáldalak titeket a végső nagy harcra, megerősítő áldásommal, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

Ezt üzenem X-nek: Kiválasztottam Magamnak. Azért kapta ezt a betegséget, hogy az Enyém legyen, Engem dicsőítsen, imádjon, szolgáljon, és általa mentsem a lelkeket.”