2014 decemberi üzenetek kategória archívuma:

2014. december 14. Szentségimádáson Jézus…

„Drága gyermekeim! Az óra itt van, készüljetek! Hamarosan hatalmas keresztényüldözés fog végigsöpörni az egész földön. Már minden előre el van tervezve. Ne féljetek! Én veletek vagyok minden nap, a világ végezetéig. Örüljetek, hogy vértanú szentjeim nyomába léphettek, és ezzel dicsőítitek meg az Istent! A vértanúk tisztítótűz nélkül jönnek fel a mennybe. Azért, mert ők az életüket sem kímélték Értem mindhalálig. Nagyobb szeretete senkinek sincs, mint aki életét adja Istenért. Isten Mindenható. Meg tudná állítani ezt a folyamatot. De megengedi, azért, mert így két táborra osztja azokat, akik keresztényeknek mondják magukat. Azok, akik megvallanak Engem, és hűségesek maradnak Hozzám mindhalálig, ők valóban keresztények, Krisztus követők. Ám azok, akik csak mondogatják Nekem: Uram, Uram, de közben bűnben élnek, Engem megtagadnak, és kigúnyolnak, ők a képmutatók sorsára jutnak, akiknek nem lesz öröksége a mennyország. Mert ezt Atyám azoknak készítette, akik Őt szeretik. Istent szeretni annyit jelent, hogy megtartják törvényeit. Aki bűnben él, az gúnyt űz a törvényből. 

Kicsinyeim! Imádkozzatok a jó halál és a végső állhatatosság kegyelméért! Ezt a fohászt minden nap mondjátok el! Kérjétek mindenki számára, mert ez a legfontosabb! A halál, döntő pillanat. Itt dől el örök sorsotok. Éljetek szüntelen készenlétben! Az életetek a földön rövid. Arra kaptátok, hogy elnyerjétek az örök életet. Éljetek mindenkivel szeretetben! Olvassátok el a Szeretet Himnuszt, és az Evangéliumot, és váltsátok tettekre! Amikor majd a halálban meglátjátok egész életeteket leperegni, mint egy filmet, amelynek ti vagytok a főszereplői, de az Én szememmel látjátok minden cselekedeteteket, annak fogtok örülni, ha a szeretet vezérelte tetteiteket. Azért, mert ez által Hozzám tartoztok. De ha nem, akkor ellenfelemet, a sátánt szolgáltátok. Ezért gyermekeim, szeressétek egymást, még ellenségeiteket is, mert erről ismernek meg benneteket, hogy az Enyéim vagytok. Bocsássatok meg szívből egymásnak, mert Atyám is csak ezzel a feltétellel bocsát meg nektek. Ha ti nem bocsáttok meg, nem nyertek ti sem bocsánatot. Ez pedig a pokol. 

Gyermekeim! Nem elrémiszteni akarlak benneteket, hanem csak felkészíteni. Adjátok át az életeteket Nekem! Kérjétek, hogy mindig Én álljak mellettetek! Akkor könnyű lesz megfelelni Atyám parancsának, mert Én irányítom az életeteket. Bízzatok Bennem! Én mindnyájatokat az örök életre vezetlek. Ezért haltam meg értetek, hogy üdvözüljetek. Aki Istenben bízik, nem csalódik. Legyetek hűségesek Hozzám mindhalálig! Ha kell, az életeteket is áldozzátok fel Értem! Mondom nektek: országomban a vértanú szentek a legboldogabbak, mert ők szerettek a legjobban. Nem mindenkinek adatik meg, hogy a vérét ontsák ki Értem. Vannak fehér vértanúk is. Az ő életük abban áll, hogy mindig készen állnak akaratom megtételére, vagyis feltétel nélkül engedelmeskednek Nekem. Ezek a lábam nyomában járnak. Szüntelenül Velem ismételgetik: Atyám, ne úgy legyen, ahogy Én akarom, hanem ahogy Te. 

Kicsinyeim! Ebben áll a Krisztus követés. Aki tettekre váltja tanításomat, az mind barátom, testvérem és anyám. Látjátok, mennyit szenvedtem a ti üdvösségetekért. Ti se legyetek fukarok, ha áldozatokat kérek tőletek! Legyetek nagylelkűek! Szeressetek odaadóan! Soha ne méricskéljetek! Ne csak annyit adjatok, amennyit kaptatok, hanem százszor annyit! Ne várjatok viszonzást! Én mindnyájatoknak megfizetek tettei szerint. A szavatok legyen: igen – igen, vagy nem – nem. Soha ne hazudjatok! Ez ellenfelemtől van. Ő a hazugság atyja. Ti az Igaznak vagytok a megváltottjai. Magamról mondtam: Én vagyok az út, az igazság és az élet. Ha Engem követtek, elérkeztek az örök életre. 

Kicsinyeim, Véremen megváltott gyermekeim! Nagyon, nagyon szeretlek benneteket. Vérkönnyeket sírok minden elkárhozott gyermekem miatt. Ne utasítsátok el a keresztet! Csak ez visz az üdvösségre. Ezen váltottalak meg benneteket. Jaj, annak az embernek, aki nem kap keresztet, lemondott arról az Isten. A kereszt visz közel Hozzám. A kereszt a ti békétek és lelki vigaszotok, ha elfogadjátok, és megadjátok magatokat Nekem. Kereszt nélkül nincs üdvösség. A kereszt a ti örök életetek. Ezt mondtam: aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel minden nap keresztjét, és így kövessen Engem. 

Kicsinyeim! Az önmegtagadás a legfontosabb. Ha magadat legyőzted, mindent megnyertél. Te vagy magadnak a legnagyobb ellenséged, ha szembeszegülsz törvényeimmel. De ha Nekem adod szabad akaratodat, akkor Én rövid úton szentet csinálok belőled. 

Gyermekeim, készüljetek! Az idő itt van. Hamarosan beteljesülnek szavaim. Ne féljetek! Imádkozzatok szüntelen! Akkor elnyeritek az örök életet. Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Régebbi bejegyzések «

» Újabb bejegyzések