2014 decemberi üzenetek kategória archívuma:

2014. december 28. Szentségimádáson Jézus…

„Drága gyermekeim! Most hozzátok szólok, akik figyeltek Rám, elolvassátok üzeneteimet, és igyekeztek azokat tettekre váltani. Most ezt mondom nektek: halálotok óráján és a mennyben ennek fogtok a legjobban örülni, mert ezt hozzátok magatokkal. Továbbra is maradjatok hűségesek Hozzám! Tartsatok ki Mellettem, és törvényeim megtartásában mindhalálig! 

Gyermekeim! Már itt az óra, amikor nyíltan meg kell vallanotok Engem ez előtt a bűnös nemzedék előtt. Most választom szét a búzát a konkolytól. Ha megvallotok Engem, és kitartotok Mellettem mindhalálig, üdvözültök. Nézzetek Rám, a keresztre! Mindhalálig hű voltam Atyámhoz úgy, hogy beteljesítettem akaratát. Vegyetek Rólam példát! Ne féljetek a haláltól! Az csak egy pillanat, amely átvisz az örök boldogságba. Egyedül a bűntől féljetek és a gonosz lélektől, ami elszakít Tőlem, legnagyobb Jótevőtöktől, és az örök kárhozatba taszít. Éljetek életszentségben! Gyakoroljátok a felebaráti szeretetet! De mindenekfölött szeressétek Istent úgy, hogy megtartjátok parancsait, mert a mennyország az ilyen embereknek készült. Eljön az óra, sőt már itt is van, amikor hirtelen tör rátok a nagy megmérettetés. Akkor színt kell vallanotok Rólam, sőt még az életeteket is áldozatul veszik Értem tőletek. De ti soha ne féljetek! Bízzatok bennem rendületlenül! Aki Istenben bízik, meg nem szégyenül. Én veletek leszek ott is, akkor is, és mindnyájatoknak megadom a szükséges kegyelmet. Maradjatok meg szeretetemben, akkor elnyeritek az örök boldogságot. Erre áldalak meg benneteket Szívem túlcsorduló szeretetével, megerősítő áldásommal, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Régebbi bejegyzések «