2020. január 9. Az Úr Jézus…

 „Nyisd ki a Szentírást!” Máté 21, 13: „Meg van írva – mondta –, hogy az én házamat az imádság házának fogják nevezni, ti pedig rablók barlangjává teszitek.”

„Drága gyermekeim! Mára megvalósult, amit a Szentírásban olvastatok: „Egyházamat az imádság házának fogják hívni, ti pedig rablók barlangjává teszitek azt.” Egyházam végérvényesen kettészakadt. Az eretnekek és a kufárok rablók barlangjává tették. Még megmaradt egy igaz rész, akik imádság házává teszik.

Drága gyermekeim! Azt kérem tőletek, hogy rendületlenül higgyetek és bízzatok Bennem, és tegyétek meg mindazt, amit kérek tőletek! Jóllehet, az időpontokat tudni nem a ti dolgotok, mert ti földiesen gondolkodtok, Én pedig magasan fölötte állok az ember gondolatainak. Mindazonáltal kedvesek Nekem azok a gyermekeim, akik feltétel nélkül igent mondanak kinyilatkoztatásaimra, maradéktalanul megteszik kéréseimet, és hisznek Bennem még akkor is, ha időnként kitolom az időt és megszégyenülnek. Ez még nagyobb alázatra, ráhagyatkozásra és engedelmességre készteti őket.

Üzeneteimet azért kapjátok, hogy tudjátok értelmezni korotokra, napjaitokra a Szentírást. Amikor azt mondtam, hogy „vajon talál-e hitet az Emberfia, amikor visszatér a Földre”, ez most napjaitokban beteljesedett. Rengeteg a hitetlen, az istenkáromló és a súlyos, halálos bűnben élő személy. Rátok miattuk sokkal nagyobb felelősség hárul. Mert ki mást kérhetnék meg, mint titeket, hogy engeszteljetek és imádkozzatok értük, hogy el ne vesszenek. Minden igazán hívő ember legnagyobb hivatása az, ha Velem, Megváltójával egyesülve kész elfogadni minden áldozatot és szenvedést a lelkek megmentéséért.

Édesanyám is csak el-elgondolkodott a pásztorok szavain, és az angyal beszédén. Tanuljatok Tőle alázatot és engedelmességet! Fogadjátok el, hogy Isten mindenható: bármit bármikor megtehet. Várjatok türelemmel a próféciák beteljesülésére, és ha haladékot kaptok, örüljetek neki, hogy még mindig adok időt a bűnösök megtérésére és a ti tökéletesedésetekre.

Legyetek mindig derűsek és vidámak! Ne hagyjátok, hogy rátok telepedjen a sátán, és rossz hangulatot tápláljon a lelketekben! Adjátok át Nekem mindig félelmeiteket, aggályaitokat! Kérjétek Tőlem, hogy Én cselekedjek! Én mindig veletek vagyok. Szívem szeretete átölel, Szentlelkem vezet, és bölcsességet ad nektek. Szent angyalaimat küldöm hozzátok, hogy ők dolgozzanak általatok. Szentlelkemet adom nektek, hogy Ő halmozzon el bölcsességgel, és vezessen életetek minden útján. Én pedig, az élő Krisztus, drága Szent Testemmel és Véremmel táplállak, hogy egyre jobban merüljetek el Bennem, az örökkön élő Istenben. Legyetek tökéletesek, szentek, mert csak így lesztek méltóak Hozzám! Azt akarom, hogy mindig tiszta lélekkel fogadjátok szívetekbe az Eucharisztiát! Ha mindig szentül éltek, egyre jobban megnyitom szíveteket és egyre több kegyelmet tudtok befogadni.

Mindig csak arra gondoljatok, hogy szeretlek benneteket! Kérjétek Tőlem a kegyelmet, hogy viszont tudjatok szeretni Engem olyan mértékben és oly módon, ahogyan Én ezt öröktől fogva elgondoltam felőletek. A tökéletes szeretet ebben áll: kiüresíteni önmagatokat, mindent átadni Nekem, semmit meg nem tartani, függetlennek lenni mindentől, még önmagatoktól is. Csak ez az állapot tesz szabaddá arra, hogy osztatlan szívvel Engem szolgáljatok, csak az Enyémek legyetek. Ne kötődjetek semmihez és senkihez, csak egyedül törvényeim megtartásához! Ha ezt meg tudjátok tenni, rövid úton szentté formállak benneteket. Szabad akaratot és értelmet kaptatok. Ez az ember méltósága, mellyel maga az Isten ajándékozta meg, amikor megteremtette. Ha ezt visszaadjátok Nekem, akkor egyből tökéletessé tudlak tenni. De ha egy pici részt is megtartanátok magatoknak, az már korlátozza bennetek való tevékenységemet. Ez azt jelenti, hogy nem tudnátok tökéletesek lenni.

Fogadjátok áldásomat, melyet minden emberi értelmet meghaladó, örök szeretetemmel adom rátok az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Szentírási megerősítések: 2 Pt 1, 14: „Jézus Krisztus tudtomra adta”