2017. november 28. Itthon az Úr Jézus…

„Drága gyermekeim! El nem tudjátok képzelni, milyen nagy boldogságot készítettem számotokra az örök hazában. Ennek a hatalmas boldogságnak az előízét éreztetem meg veletek a Szentáldozásban. Örömötök forrása, boldogságotok titka Én magam vagyok, Aki oly nagyon szeretlek titeket, hogy mindig köztetek akartam lenni. Ezért maradtam itt, a Legméltóságosabb Oltáriszentségben, és táplállak titeket Önmagammal, értetek feláldozott drága, Szent Testemmel és Véremmel. Ó, ha felfognátok, mily nagy szeretet rejlik e szavak mögött, belehalnátok a boldogságba. Ember így nem tud szeretni, csak az Isten. Csak Isten képes rá, hogy szétossza magát, és hogy veletek egyesüljön lélekben, ami a legmagasabb rendű együttlét. Ha fölfognátok azt, mekkora kegyelem vagyok az egész világ és az egyes ember számára, hogy mit jelent a Szentáldozás – minden ember térden kúszva menne a templomba, mellét verné a bűnbánattól, és mindenki Engem akarna a szívébe fogadni. Engem, a legnagyobbat, a második isteni személyt, az Isten egyszülött Fiát, a Megváltót, az Üdvözítőt. 

Gyermekeim! Magamnál nagyobbat nem tudnék adni nektek. Ezért arra kérlek titeket, bár felfogni nem tudjátok az Ajándék nagyságát, de mégis igyekezzetek tisztán élni, szentül, mint a szent angyalok. Tartsátok meg törvényeimet maradéktalanul! Én a szeretet Istene vagyok. Egész életem példaként szolgál előttetek. Azt kértem tőletek, hogy Engem kövessetek, Aki úgy szerettem Atyámat, hogy mindenben engedelmeskedtem Neki – ezt kérem tőletek is. Ez legyen Istenszeretetetek, hogy Atyám törvényeit maradéktalanul teljesítsétek. Én úgy szerettelek titeket, hogy az életemet adtam oda értetek. Ugyanezt várom el tőletek is, hogy úgy szeressétek a felebarátot, ahogy Én, hogy ha kell, akár az életeteket is adjátok oda érte, ahogy azt Kolbe atya tette a koncentrációs táborban, és ezzel megmenekített egy családfőt. Az a minimum, hogy amit magatoknak nem akartok, azt a másik embernek se tegyétek, és ahogy szeretnétek, hogy veletek bánjanak, úgy bánjatok a másik emberrel. 

Drága gyermekeim! A világ ma egy csatatér, ahol gyilkolás folyik, háború, öldöklés, gyűlölet, veszekedés, harag, mintha Én meg sem születtem volna, nem is hoztam volna le Atyám Igéjét, a szent Evangéliumot és a szeretet törvényét. Pedig ha körülnéztek a világban, Isten ujjlenyomata látszik minden teremtményen, emberen, állaton, növényen, a természeten, az egész világmindenségen. Isten túláradó szeretete népesítette be a földet és a vizeket emberekkel és állatokkal, és Atyám mindegyikről gondoskodik. A Földön a bűn miatt billent meg az egyensúly, az emberek önzése, kapzsisága miatt. Egyik uralkodik a másikon, azt hiszi, hogy örökké itt marad. Pedig minden ember porrá lesz, megsemmisül, de a cselekedeteit hozza magával ítélőszékem elé. Jó lenne, ha tudomásul vennétek, és szem előtt tartanátok az igazságot, hogy az életeteket Istentől kaptátok, és csak addig lehettek itt, a Földön, ameddig Atyám úgy akarja. Ezért kértem a szüntelen készenlétet, mert bárki bármikor megállhat Isten ítélőszéke előtt. Akkor lezárul élete, és tettei alapján nyeri el, vagy veszti el az örök életet. 

A sátán soha nem látott módon harcol a lelkekért, hogy pokolra taszítsa őket. Ha látnátok, milyen harc folyik szellemi szinten, meghalnátok a rémülettől. A pokol összes ördöge ki van engedve, és mindenféle módon igyekszik elbuktatni és kárhozatra taszítani az embereket. A bűnt, a mocskot, a szennyet szép csomagolóeszközbe burkolja, hogy tetszetős és kívánatos legyen, mint annak idején a gyümölcs a Paradicsomkertben, amit Éva leszakított a tiltás ellenére, és ettek belőle. Ez a gyümölcs mindannak a bűnnek a szimbóluma, amire ráveszi az embereket a sátán. A szeretetet, mint szót, kiforgatták az értelméből, az már minden jelentéssel bír, csak azzal nem, ami valójában. Mert mit jelent szeretni? Engedelmeskedni Istennek, amint Én tettem. Az életét áldozni másokért, amint Én tettem. Ennek semmi köze nincs a bujasághoz, a paráznasághoz, az érdekhez, amit ma ezzel a szóval takarnak. 

Gyermekeim! Csak és kizárólag a Szentlélek megvilágosító kegyelme által tudtok eligazodni ebben a szellemi zűrzavarban, ami ma a világot sújtja. Mindennap, már reggel imádkozzátok el a Szentlélek himnuszát. Kérjétek a Szentlelket, az Ő hét ajándékát, hogy Ő vezessen, az Ő fénye ragyogja be elméteket, lelketeket és testeteket. Ha ezt teszitek, akkor megkapjátok a bölcsességet, a tisztánlátást, és el tudtok igazodni a sátán útvesztőiben. Ó, ha látnátok, hogy mennyi csapdát helyezett ki ellenfelem a gyanútlan emberek elé, hogy azok elbukjanak, beleborzadnátok a rémületbe. A sátán a jó égisze alatt támad. Megvalósítatlan jócselekedetekkel van kirakva az ő útja. Gyümölcseiről ismeritek meg a fát: ne higgyetek neki. Ti csak maradjatok meg a szent egyszerűségben és a tisztaságban, ami az én tanításom. Szavaitok legyen igen-igen és nem-nem. Ami ezen túl van, az a sátántól van.  Erre áldalak meg titeket Szívem csodálatos, mindeneket felülmúló, végtelen szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

Szentírási megerősítések: Mk 9, 39: „Jézus válaszolt”